Fordulj el, ha hozzád beszélek

Believe me I'm lying.

Quit bullshittin'

will ya?

You have nothing more to find

You have nothing more to lose

vámpírok bája

Vámpírok buja bája.

Időről-időre összesodor a balsors ilyen teremtésekkel, akik az áldozat szerepében tetszelegve bebújnak karjaim közé, ajkuk nyaki ütőeremre tapasztják, majd vérgőzős mámorukban szerelmes szavakat susogva visszavonulnak patkányszartól bűzlő, dohos kriptájukba.

És persze ők a legvonzóbbak mind közül. Sóvárogsz a sóvárgásuk után, te magad is kielégülsz a kielégülésük láttán.

Amikor pedig magadra hagynak, és révetegen hánykolódsz a megszürkült napfényben, mintha az aszfalt alattad hullámokat vetne, mintha a téglafalak föléd görbülve olvadnának, te elkezded megérteni, hogy mi történt.

Véredbe mérget lövelt gyönyörű ajka, és a tested most ezzel a ragacsos méreggel vívja tusáját. Kezeid arcodra tapasztod, hátra veted fejed és nagy levegőt véve megpróbálod kitisztítani tudatod, de a méreg már elérte szívedet, érzed fájdalmas vonaglását, ahogy a vérnél jóval sűrűbb szirupot próbálja ereidbe préselni.

Megtántorodsz, leroskadsz valamire, a távolba nézel, amerre a bájos vérszopó alig pár perce eltűnt.

Szörnyű felismerés kerít hatalmába: élvezed ezt az állapotot.

Újra és újra meg fogod etetni őt.

Life is such a lonely place

Ma reggel megint arra ébredtem, hogy vele álmodok. Nem mondom, hogy ritka eset ez, gyakori lakói álmaimnak a nők, akik után épp futok. De ez már a harmadik éjjel volt zsinórban, ami önmagában továbbra sem kuriózum, de figyelemre mindenképpen méltó.

Halogattam az ágyból való kikászálódást, mert tudtam, hogy ahogy összeszedem magam, és kihalászom a hangszálaim a seggemből, rögtön felhívom, hogy megkérdezzem, mikor láthatom, és azt is tudtam, hogy minél később teszem ezt meg, annál jobb lesz a hatás.

Hamar rájöttem arra is, hogy mindezt leszarom.

Felébredtem, beletúrtam a sarokba dobott farmerem farzsebébe, megkerestem az egyik legutolsó névjegy entryt, és hívtam. Fingom nem volt mit akarok mondani, fingom nem volt mit szeretnék elérni, de a telefonhívás végére annyi lett biztos, hogy egy óra múlva a moszkva téren találkozunk, és kész.

Így is lett. Totál kialvatlanul, seggmásnaposan, vizenyős, vörös szemekkel ácsorogtam délután egykor budapest egyik legótvarabb terének kellős közepén, és méregettem hunyorgó szemmel, hogy a szembejövő csajok közül hányat találok kivánatosabbnak annál, akire épp várok. Ezt gyakran csinálom, csak hogy próbáljam a szubjektívitásom lépre csalni. Ezúttal nem sikerült, ahogy láttam, amint nyílik a villamos ajtaja és "sudár alakja" utat nyit a tömegben lábaim maguktól indultak meg felé, és illatos szája mindkét szegletébe mámoros örömmel adtam csókot.

Innentől a történet rózsaszín ködbe vész. Annyit tudok, hogy elsétáltunk budagyöngyéig, aztán onnan fel a daubnerig, ahol kávéztunk és sütiztünk, onnan a margit-szigetig, pávákat néztünk majd ücsörögtünk a japán-kertben két hosszú órát, szinte összebújva...

És a legszebbek a csöndek voltak.

Amikor rám nézett az idegen és gyönyörű zöld szemei mögül, és megkérdezte: unatkozom-e mellette... és nekem csak egy ici-picit kellett csak felvonnom szemöldökeim, és gúnyos mosolyra húznom a számat ahhoz, hogy gyönyörű arcát visszahajtsa vállamra és újabb hosszú percek teljenek el teljes némaságban...

...

Szóval kemény volt a nap. Aztán ott volt még A, aki... minden nap meglep valamivel. Eddig csak azt tudtam, hogy a legokosabb és legjobb ízlésű lány, akivel kapcsolatba kerültem szerény 29 évem alatt, de ma az is kiderült, hogy kevés náőla szexibb teremtéssel hozott össze a sors.

Mindegy, bágátel, adj öccázat, az élet egy bab.

Watching the watcher

... so I will steal the night for you

Gellért hegy, hideg szél, éjfél után. Két ember ül a hideg vaskorláton, egyikük dohányzik, a másik egy majdnem kiürült üveget tart kezében. Borgőzös beszélgetés foszlányai szállnak a város felé.

A lány szép. Haja kibontva, minduntalan ajkai közé tapad egy-egy tincs. A fiú magáról megfeledkezve mesél, hevesen, csapongva, maga sem tudja mit, és miért.

A lány egyszer csak feláll, odalép a fiúhoz, és megcsókolja halántékát. Most először érinti nedves nyelve a másik bőrét.

- Most hazamegyek. - mondja.

A fiú nagyot sóhajt, és megkérdi miért.

- Mert beléd fogok szeretni, és ilyesmit nem engedhetek meg magamnak.

Csönd. A lány közben gondosan begombolja kabátját, egy fél percig áll még a mozdulatlan fiú mellett, majd ráteszi kezét vállára.

- Én akkor maradok, azt hiszem.

A lány keze alig észrevehetően markol bele a fiú vállába, majd tarkójához nyomja hideg tenyerét.

- És tudod miért? - kérdezi a fiú teátrális szomorúsággal hangjában.

- Tudom. Mert te már belém is szerettél. - suttogja, majd hátulról átölelve még egyszer, utoljára megcsókolja a fiú arcát.

Wayback machine, Shutdown Initiated, 2005. aug. 3.

Látod?

Megint a kezembe nyomtad a tollat.

Ismered azt az érzést, amikor a szájpadlásodhoz préselt nyelved körül megtelik a szád keserű ízzel, és kitágult orrlyukaidból kell, hogy folyjanak a könnyeid, mert a szemeidnek már rég megtanultál parancsolni?

Tudom, hogy nem ismered. Nem ismerheted.

Azt mondtad, sosem voltál szerelmes. És miközben ezt mondtad keserűen  nevettél, és zavartan babráltad a poharad. Veled nevettem, és arra gondoltam, hogy most azonnal fel kellene állnom, és köszönés nélkül kellene otthagyjalak, és azon tűnődtem, vajon rájönnél-e rögtön, miért mentem el.

De maradtam, persze, hogy maradtam.

Az "Életem Szerelméről" meséltem Neked részegen, úgy beszéltem, mint aki csak magához beszél, mint akinek nincsen hallgatósága, mint aki mondhat bármit, úgysem érdekel senkit.

Két héttel később csaknem szó szerint idézted pár gondolatomat, természetesen hogy máshogy, mint számonkérve azokat rajtam.

Megdöbbentettél.

Végig figyeltél minden szavamra.

És nem csak akkor. Méterekre ültél mellettem, mikor a lobogó tűzbe bámulva magamnak tettem fel a költői kérdést, és a vállak fölött Te válaszoltál mosolyogva, majd felálltál és hoztál nekem is egy italt.

Rád lehetett számítani, egyedül.

Most is azt hiszem, hogy Rád számíthatok.

Most is azt hiszem, hogy jó helyen lennék Nálad.

Hazafelé bicikliztem, át a Káli-medencén, izzadva az olvadó aszfalton, megrakodva, mint egy málhás öszvér, és eszembe jutottak az évekkel ezelőtti "dolgok".

Eszembe jutottak azok a napok, amikor le sem tudtam venni a szemem Rólad, a profilodról, és csak néztelek, minden órán, heteken, hónapokon keresztül.

Hozzád sosem voltam se goromba, se kedves. Igyekeztem szóba sem állni Veled, hiszen még a pillantásodat sem nagyon tudtam állni.

Aztán eszembe jutott az együtt töltött 5 erdélyi nap, és az utolsó hajnal, a közös titok, melynek birtokában szörnyű fejfájással, ám mégis boldogan zötykölődtünk hazafelé, a busz hátsó ülésein fetrengve, csókokat lopva egymástól.

Eszembe jutott az a péntek este is, amikor mind a ketten hazudtunk a párunknak valamit, és átjöttél hozzám. Zavartan ücsörögtünk, mint akik várnak valamire, aztán bevittelek a szobámba és lefektettelek az ágyamra. Melléd feküdtem, Te hozzám bújtál, és egyetlen kérdésemre sem voltál hajlandó válaszolni, követelted, hogy meséljek, meséljek arról ki vagyok, meséljek arról az emberről, akinek a szívdobogását hallgatod épp. Beszéltem hozzád egész éjjel, és Te többször elaludtál, és többször felélbredtél, és megcsókoltál, és kérted, hogy folytassam. Rettegtem a reggeltől, hogy mit fog hozni. Éveken át hittem azt, hogy ott elrontottam mindent.

Pontosan egy héttel ezelőtt mondtad el, hogy életed egyik legszebb élménye volt az. Ugyanazon az este vallottad be, hogy Te voltál az aki ellopta az iskolapadomból a 15 évesen írt ostoba verseimet a szerelemről és a halálról (fogadjunk, hoy még ma sem tudod, hogy a fele Rólad szólt), és néha még mostanában is előveszed őket.

Mikor rákérdeztem, hogy miért loptad el, és miért tagadtad le később, sértődötten csak annyit mondtál:

- Emlékbe kellettek.

Nem mertem megkérdezni, hogy minek az emlékére.

Istenem, hogy én mennyire utálom azokat a tárgyakat, amik olyasmire emlékeztetnek, ami már nincs!!!

Emlékszem, akkor is ez jutott az eszembe. És ott volt a nyelvem hegyén, hogy megkérdezzem: miért volt szükséged bármire, ami rám emlékeztet, hiszen végig ott voltam egy karnyújtásnyira Tőled.

Egy szót sem szóltam helyette, csak néztelek könnybe lábadt szemmel, és azon merengtem, hogy vajon miért nem csókollak végre meg.

Nevettél, olyan sokat nevettél, mindig csak nevettél azzal a tiszta hanggal, bármit is mondtam, nevettél, nevettél, nevettél.

És én annyira szerettem hallani a nevetésed, hogy csak beszéltem és beszéltem, úgy hogy a körülöttük levők egy szót se értsenek belőle, csak Te értetted, és Te is csak nevettél és nevettél.

Valahogy mindig tudtam, mit kell mondanom.

Valahogy mindig tudtad, mit kell mondanod.

És most itt ülök a kibaszott lakásom síri csöndjéban, csak a bojler csöpög a fürdőben kitartóan, és őszintén remélem, megelégszem ennyivel.

Ja, és köszönöm ezt a pár napot.

Elkapart sebedben önmagad látom

Együtt nézlek, ahogy rádvetül álmom.

Vagy valami hasonló, csak vérrel, vagy bármilyen testnedvvel egy szanaszét mosott, foszló vászonpelenkára írva.

Most abban futok utánad, egy város utcáján, ahol sosem járt egyikünk sem még, lábad nyomán tüskeerdők robbannak.

Számból madárraj riad, ahogy neved üvölteném, s mindegyik egy szálat húz fehér leplemből.

(Amúgy meg kurva mindegy, végül is jó csaj, mi más érdekeljen.)

nagy számok örvénye

Holnap kiderül.

All is the same in a diferent way

És ha nem feltétlenül akarnék hazudni, akkor azt mondanám, hogy egyrészt fáj, másrészt kurvára, és tényleg kurvára unom.

Voltak évek, hosszú, nagyon hosszú évek, amikor úgy éreztem nem élek eléggé, mert nem használom ki a lehetőségeim. És a lehetőségeim kihasználásán azt értettem, hogy nem kezdek bele mindenféle jövőjét vesztett kapcsolatba minden lánnyal, aki az utamba fekszik.

Az elmúlt két évet annak szenteltem, hogy ezt megváltoztassam, és mindenféle jövőjét vesztett kapcsolaba kezdtem a lehető legtöbb lánnyal, aki az utamba feküdt. 100 százalék kudarc volt az arány, ami ahhoz képest jó, hogy egy faszság volt az egész és bazmeg.

Legutóbbi bejegyzésem óta 3 nővel JÁRTAM. Teljes röhej. Három emberi egyeddel. Teljes szánalom. Alapvetően semmi másról nem szólt semelyik, csak az újdonság varázsáról és a szexről.

Félreértés ne essék, nem sírok.

Visítok.

Ha elhagylak, velem jöhetsz

Na jó. Lassan ideje lesz tiszta vizet önteni ebbe a pohárba is, hiába nem erre van tervezve.

Végiggondoltam az elmúl két évet, és elég durva statisztikát kellett észre vennem.

viszont most le kell feküdnöm.

mindenesetre a konzekvenciát már most vágom: nagyon mellénéztem a dolgokat.

ja, meg hogy kevés dolog létezik kevésbé, mint én.

egy dologhoz értek igazán, és azt sem merem csinálni.

igen, azt.

na, ennyi.

fordulj el, ha hozzád beszélek!

Éjerdő

van ez a könyv.

ebből jutnak eszembe a legfájdalmasabb sorok, és legszívesebben ledugnék a torkomon emiatt egy rohadó felmosórongyot, ki-be tunkolnám, amíg el nem felejtenek ilyen dolgok eszembe jutni.

sétáltam egy csajszival ma a behavazott budai kis utcákon. láttam pár nagyon hangulatos kis kávéző-sörözőt, és ahelyett, hogy bevittem volna a csajt, arra gondoltam

vele kéne beülni majd ide.

nem hiszem, hogy sor kerül majd ilyesmire.

az a baj.

meg hogy beázott a cipőm, és a pálinka is elfogyott, az is baj.

Mi történik ha két rendíthetetlen test végtelen sebességgel egymásba csapódik?

Semmi bazmeg.

Bár mondjuk esetünkben lelkekről van szó.

Szóval semmi, még annyi se, amitől egy imbolygó túlméretes szappanbuborék kipukkadna.

Egymáson áthaladva folytatják útjukat, kérlelhetetlen eltökéltséggel, hátra sem nézve.

"no need to laugh or cry, it's a wonderful, wonderful life."

meg az anyád, a hódkucsmában, abban.

Tele van a város véletlennel

Most hívott a Lány, hogy kivett egy filmet, és jön át, borostul mindenestül. Kérdezem, hogy milyen filmet, erre kiderül, hogy azt a filmet, amit azon az estén vettünk Balerinával, aminek az elején még szerettük egymást és miután nem dugtam meg az este végére már nem szerettük egymást.

És még egy siralmas-vicces esemény tegnapról....

Pintyő kérdezi, elalvás előtt, intimitást sugalló fülembe sustorgással:

- Kivel és mikor feküdtél le mostanában, úgy értem rajtam kívül?

Én meg elmondom, aztán a végén hozzáteszem:

- ...és pénteken meg valami ismerőscsajszival, jó részegen...

Mire ő:

- Drágám, pénteken engem dugtál meg. Te összekeversz engem saját magammal?

Hát ennyire vagyok képben az életemmel kapcsolatban.

Believe me I'm lying

Érdekes módon akkor zavarodom össze a legjobban, amikor minden világossá válik. Mint ahogy most is, az utóbbi napokban. Vannak dolgok, amin szeretnék változtatni, de nem tudom megéri-e a fáradságot.  Szeretnék jóvá tenni dolgokat, de nem tudom miként lehet úgy bármit is jóvá tenni, hogy egyedül én tudom azt is: van mit jóvá tenni.

Éjjel Pintyővel elhált nászunk után félálomban pihegtem és a plafont nézegetve megpróbáltam elképzelni, hogy nem Pintyő fekszik mellettem, hanem Ő, ( akit nevezzünk talán Balerinának, egyrészt azért mert az, másrészt meg valamiért magamban is így hívom. Illetve Ancsikának, de ennek semmi értelme, mert se nem Anna, se nem Anikó, egyszerűen csak ez a név jut eszembe amikor a vicces-szomorú szemeivel rámnéz. Szeretem, amikor rámnéz. ) aki viszont nem fekszik mellettem, és ki tudja fog-e még valaha.

Szóval így fekszünk, fekszegetünk, próbálom megőrizni testem szuverenitását, próbálok elvonatkoztatni mindentől, ami körülvesz, válaszért könyörögve a Minden Dolgok Tudójához, és lebegésszerű állapotomban egyszer csak azt veszem észre, hogy Pintyő beszélni kezd.

Azt mondja:
"Legjobban azokkal tudok dugni, akiket vagy leszarok, vagy tudom, hogy ők szarnak le engem. Azokkal, akikbe szerelmes voltam, vagy nagyon fontosak voltak nekem... azokkal az első pár alkalom borzasztó volt... De így legalább lehet örülni annak is, ha leszarnak, mert jó lesz tőle a szex."

Durva. Három hete próbálok rájönni, mi lehet az oka, hogy a Balerinával egyszerűen képtelen voltam lefeküdni, talán egy kivételtől eltekintve nem is nagyon akartam. Annyira összetett módon vonzódtam hozzá, és ennek annyira kis része volt szexuális. Nem mintha emiatt nem akartam volna lefeküdni vele... Szerencsétlen egy sztori ez.

Közben meg itt van Lánghajú, Pintyő és Lány, akikkel a Balerinával történt ún. "szakításunk" óta voltam együtt, és életem legjobb szeretkezései voltak. Kurvára és kibaszottul nem értem.

Szóval ott fekszem transzban szinte, próbálom magamat máshová teleportálni lélekben, fohászkodom az isteneknek egy válaszért, vagy jelért, erre a mellettem fekvő lány, akiről igyekeztem minél kevesebb tudomást venni egyszer csak szinte bemondja a megfejtést. Minden átmenet nélkül.

Mondjuk ez így még édeskevés. Megoldás még mindig nincs.

Inject me out of here.

E fájdalom küszöb, és én átbújok alatta

Olyan ez, mint mikor az eltévedt pásztorára elveszett báránya talál az erdő mélyén.

Vagy éppen ellenkezőleg.

Mindenesetre komoly nehézséget jelent minden újabb próbálkozás.

Meglehetősen bonyolult helyzetet sikerült magamnak teremteni... mintha egy  színdarabot próbálnék megérteni, amit félig lehunyt szemmel nézek csupán, és ahol a szereplők nem csak egymás között cserélgetik szerepeiket, de a rendező maga is játszik néha, a dramaturg leül a nézők közé, engem felrángatnak néha világosítani és díszletet tologatni, a főhős a büfében tölti a sonkatekercset...

és a főhősnő betegség miatt távol.

már ha egyáltalán létezik. mert még senki sem látta. a próbákra hosszú lepelben érkezett mindig, arcát fátyol takarta, suttogó hangjából a hozzá közel állók is csak foszlányokat hallottak.

Ocsmány volt ez a péntek, mondjuk ki bátran. Ocsmány volt, amennyire csak lehetett.  Másnap a Lánghajúval találkoztam, és ... próbáltam nyugalmat, meghittséget és erőt sugározni. A legszörnyebb az egészben, hogy semmi sem tűnt fel neki. Vannak emberek, akik dacára annak, hogy jó emberismerők, hogy érzékenyebbek a légy szárnyánál is bizonyos dolgokat képtelenek meglátni. Szarság.

Megmagyarázhatnám, hogy miért van ez. Intézhetnék egy sor költői kérdést a sorshoz, vádolhatnék mindenki mást vagy épp magamat, de

a tényen nem változtatna:

azt hiszem valamit kurvára elbasztam, és olyan értékes embertől evezek sodrásirányban távolodva, akit rekord idő alatt kedveltem meg rekord mértékben.

bágátel, ugyebár, mosolygunk, és tudjuk, hogy nem az.

nem véletlenül jut túl sok apróságról eszedbe.

nem véletlenül álmodsz újra és újra vele, és tök mindegy, hogy szinte mindig rémálmokat.

nem véletlenül rándult görcsbe a gyomrod, amikor ösztönlényként kellett volna bánnod a testével.

nem véletlenül fúrod most a fejed mélyen más húsába, és reméled keresztülcsókolhatod magad egy másik világba, ahol talán újra találkozhattok...

és akkor az ő kezében lesz a locsolókanna, és neked csak illatoznod kell és szirmot bontanod.

hjajh.

And it's me

Trying to catch your breath in a

capsule for one

huh.

done.

All is the same in a different way

A sors fintorát nem bírtam tovább nézni, annyira rút volt, így hát egy kisebb kitérő után visszatértem a nagyobbhoz.

Furcsán alakultak az elmúlt hetek. Történt mindenféle, jó is rossz is, de alapvetően azért  mégiscsak a jók voltak a túlsúlyban. December elejétől felpörögtek az események, melyek végül egy elég kellemes crescendoban állapodtak meg karácsony környékére.

Aztán persze a nyugalmi pontról kiderült, hogy csak erővel volt tartható, és erőnek erejével kellett küzdeni, hogy ne fektessek ilyesmibe energiát. Mert csábító volt.

Érthetetlenül működik az emberek lelke, és most kivételesen magamat is közéjük sorolom. Egyik kapcsolatból a másikba táncolva mostanában mégis úgy éreztem, hogy mindez felesleges, és hogy végre találtam megint egy entitást, egy tüneményt, jelenést, amire érdemes odafigyelni.

Érdemes elé ülni, és nézni, ahogy változik, és figyelni miként változom én is vele. Érdemes hallgatni, mert amiket mond, azt mondhatnám akár én is.

És érdemes lehet szeretni, amennyire csak ezen a testen és lelken kifér, mert... jól esett volna mindkettőnknek.

Aztán persze nem. Hülyeségek, érthetetlenségek, bizalmatlanság, hozott anyag hibái, megint hülyeségek, nem megértés, eldobni könnyebb, mint vigyázni rá, és tessék

pénteken máris a szappanopera következő részében álltam M. és P. között, akik felváltva kérték, hogy küldjem haza a másikat, én meg nem tudtam elég részeg lenni ahhoz, hogy élvezzem.

Tegnap este pedig magamban beszéltem, és azt reméltem, hallja.

És hogy megérti, miért szeretkezem el mással a bánatom.

This thorn in my side is from the tree I planted

Azt hiszem ez a második nap. Sorrendben, ehe. Az előző nap tegnap volt. Az volt az első.

Az volt az első nap, amikor már az ébredésem pillanatában mosolyogtam, mert eszembe jutott.

Tegnap volt az első nap, hogy motoszkálni kezdett bennem egy érzés, megfogalmazódni próbált bennem egy gondolat, ami egyszerre volt kérdés és válasz.

Ami valahogy úgy hangzik...

... hogy vajon mi volt előbb... mi az oka minek...

áh. csírázni kezdett még csak az egész.

vattába zárom, testem mellé fektetem, és óvom.

és nem pillantgatok bele kétkedőn, hetek múlva sem, ha nem látom a kacsokat tekergőzni belőle.

mert nekem már ez a csíra is kész csoda.

Temporarily disabled

Huh. Mennyi ideje is már?

Hónapok óta... Vagy akár mondhatnék egy évet is.

Azóta nem mertem magamat magammal szembesíteni, semmilyen szinten.

Redőnyök lehúzva, spaletták bezárva, tükrök bezúzva.

Most is nagyon nehezen találom a hangot. A közös hangot. Magammal.

A régit. Az újat.

Pedig bőven lenne mit mesélnem. Órákon át verhetném a billentyűzetet, több tucat lassan égő, félreszívott cigaretta végéről hullhatna a hamu a billentyűk közé...

Mindenesetre legalább most elkezdem.

És talán folytatni is fogom.

All my lovers hate me

le kéne tudni most már írni tényleg,

de

nem.

még mindig nem.

top wtf mondatok

"ha tudom, hogy teljesen ártalmatlan, magam ölöm meg."

"soha senkit nem szerettem még így, mint téged, de remélem még fogok."

Vágtató lován alszik a huszár

muszáj lenne megírni. de nem tudom. csoda történt, ismét.

és megrémít. 

báltermek színültig vízzel, lassan úszó nehéz függönyök, pislákoló sárga fények, és az örvények...

a lassú körtánc a mélyben.

mely hamarosan véget ér, és a táncosok vízzel teli tüdejükkel nem mozdulnak többé.

...

az éles kerékfegyver visszatért.

ilyen gyorsan.

instant karma.

never better, never worse

hú, de nincs kedvem ide. írni se.

durván változnak az idők, ölükben én is.

és jó most, baszki, de nagyon.

Friction

"A különbség fikció és valóság között, hogy a fikciónak kell hogy legyen értelme."

Édes.

hetedhét határ

az amúgy pont egy, ha jól számolom.

Szóval az ember olyan, hogy képes belefutni a veszélybe a kerülő úton, amit azért tett, hogy elkerülje a veszélyt. 

Ne akard megérteni. Meg ne akard magadra venni. 

mindenesetre rettenetesen felgyorsultak körülöttem a dolgok. ajtók ki és be, ablakokban fények fel és le.

amióta kiadtam az útját szegényszerencsétlennek, azóta minden szárnyakra kelt. a vele töltött időkhöz képest minden szikrázó, nyugodt és üde.

akár meg is köszönhetném neki.

Bah

Mindenből túl sok van. Nem, nem rossz, csak túl. Túl jó. Túl egyszerű, túl ... boldog? szépreményű.

Szereztem valami cuccot (nem, nem olyat, gyógyszertárból), amitől vivid lesz az ember dreamje. Hát bakker, úgy ébredtem, mint aki egész éjjel kapcsolgatta a tévét, amit közvetlen közelről nézett.

Amúgy meg a dolgok kezdenek nagyon megnyugtató formákat ölteni. A minták ésszerűek, és gyönyörű képpé állnak össze.

Ki a faszom érti ezt, mert én nem.

Elfeketétleníthetetlenségedért

Megmar.

Megmarad.

Látomás lett létezéssé, létezés látomássá, s míg te evezel a te oldaladon, s én az én oldalamon, a mindenség evez kettőnk között.

(nehéz ledobni hirtelen az elmére rohadt, vizeletszagú lópokrócokat, és odaállni. Melléd. A mélység szagát nem nyomhatja semmilyen testből áradó semmilyen illat, s a két fekete kút arcodon.... á, tudod mit? mindegy.  és ezúttal tényleg.)